2014. november 30., vasárnap

Paradicsomos metélt bryndzával

Ezt az ételt egyik kedves baráti házaspárnál fogyasztottuk, és nekem nagyon-nagyon ízlett. Nem egy bonyolult étek, de az összhatás tökéletes. Eredetileg spagettivel ettük, de most én házi metéltet készítettem hozzá (egyébként Norbi Update 1 lisztből).

Paradicsomos metélt bryndzával

Hozzávalók a tésztához:
két marék liszt
1 tojás
kevés víz


Hozzávalók a szószhoz:
1 konzerv hámozott paradicsom
kevés oregano
5-7 dkg bryndza (juhtúró)
kicsi só

Elkészítés:
Nem mértem le hány dkg liszttel készült, Anyukám azt mondta két személyre elég egy "össze-marék" liszt :),  na ezért írtam a hozzávalóknál két marékkal...mert ugye egy "össze-marék" = két "egy-marék" :):):) OK, legközelebb lemérem megígérem. Szóval, a lisztbe beleütöm a tojást, sózom és kevés vízzel gyúrható tésztává dögönyözöm. Majd szép vékonyra sodrom. Utána szorosan feltekerem az egészet a sodrófára, a sodrófa tetején hosszanti irányban elvágom a tésztát, így szétesik egy hosszú téglalapra rétegesen, ezt még egyszer hosszában félbe vágom és egymásra helyezem őket. Ezután már csak metéltre kell szelni, és jól belisztezni, hogy ne ragadjanak össze. Forró vízben néhány perc alatt megfőztem.
A konzerv hámozott paradicsomot feldarabolom, egy kis edényben kicsit párolom, belemorzsolom a bryndzát, sózom, oregánóval fűszerezem és kész is. Reszelt trappistával vagy parmezánnal tálalva még finomabb!

Ha ezt sima bolti száraz tésztából készítjük, úgy sincs semmi kivetnivaló benne, és 15 perc alatt meleg étel van az asztalon. Én most leginkább a Norbi Update 1 lisztet szerettem volna kipróbálni meredek pályán, és meg kell mondjam: teljesen jól funkcionált. Egy nagyon picit azért más volt az állaga a nyers tésztának, de a végeredményt nem befolyásolta. Szóval ha pénztárcátok engedi, azzal is próbáljátok ki, mert úgy még büntetlenül is lehet fogyasztani :)

2014. november 23., vasárnap

Csirkemájas- brokkolis penne

Gondolkodtam egy darabig, hogy feltegyem-e ezt a receptet, mert annyira egyszerű, hogy szerintem ez nem is recept :) Viszont olyan gyönyörű zöld a brokkoli, hogy még a fotón is virít, így aztán muszáj megosztanom Veletek :)

Csirkemájas- brokkolis penne

Hozzávalók:
40 dkg penne
40 dkg megtisztított, felszelt csirkemáj
1 fej brokkoli
1-2 ek mustár ízlés szerint
1 nagy tejföl
1 közepes fej hagyma
3 gerezd fokhagyma

olivaolaj
őrölt fekete bors

Elkészítés:
Egy fazékban felteszek forrni vizet a tésztának. Kis olivaolajon üvegesre párolom az apróra szelt hagymát, majd hozzáadom a májat, és az aprított fokhagymát. Borsozom, kicsit pirítom magas lángon, majd visszavéve a hőfokot fedő alatt puhára párolom a májat. Nagyon hamar kész van, figyeljünk rá, hogy ne legyen száraz, de ha kettévágjuk véres se maradjon. Akkor az igazi, ha finom krémes a máj belseje (egyébként pont azért nem rajongok a rántott májért, mert szegény annyira kiszárad, hogy az ember majd' megfullad tőle....ez csak egy kis kitérő volt :)  ). Amikor a máj majdnem kész, ráöntöm a tejfölt, a mustárt, kicsit együtt rotysogtatom és a végén sózom.
Külön párolóedényben feltettem a rózsáira szedett brokkolit, éppen annyi ideig, hogy még roppanós maradjon. Amikor a máj már a mustáros tejfölben úszkált, hozzáadtam a megpárolt brokkolit.
A megfőtt tésztát összekevertem a májas raguval és reszelt sajttal tálaltam.

Ennek a receptnek az alapja a mustáros tejföl és a máj, ezen kívül bármilyen zöldséggel ki lehet egészíteni. Pl.: kukoricával, répával, borsóval, gombával...ízlés kérdése.
Egyébként azért is kedvelem, mert ez volt az az étel, amiből rájött a Kedves Párom, hogy szereti a májat. Ugyanis jónéhány évvel ezelőtt készítettem hasonlót, mire tájékoztatott, hogy Ő nem szereti a csirkemájat. Mondtam, sebaj...majd megeszem :) Aztán, mivel kiváncsi és szeret enni...no meg engem is szeret :), így megkóstolta, majd közölte, hogy "azt hiszem megszerettem a csirkemájat" :)
Nektek is jó étvágyat hozzá!

2014. november 20., csütörtök

Egyszerű, de nagyszerű

Drága Barátnőm nálam aludt és készítettem egy kis könnyű vacsit. Sokat nem akartam pepecselni, meg alakbarát fogást szerettem volna, így rögtön jött az örök befutó: a csirkemell...a többi meg már csak a "körbenézek a boltban és kitalálom mi legyen mellé" eredménye :)

Grillezett csirkemell joghurtos kukoricasalátával és rukkolával


Hozzávalók:
2 db csirkemell filé
1 konzerv kukorica
4 db kisebb sárgarépa
fél szál póréhagyma
1 fej vajretek
250 g natúr joghurt
só, bors
olivaolaj

Elkészítés:
Most biztosan azt mondjátok, hogy "ááá, nincs is egyszerűbb a grill csirkemellnél"...valóban nincs, ha az ember egyetlen szabályt betart: nem süti csontszárazra! Ehhez először is nem szabad klopfolni és túl vékonyra vágni a csirkemelleket. Én csupán hosszában félbevágom és két nagy szelet lesz belőle, majd sózom, borsozom és kicsit átkenem olivaolajjal. Egy jófajta grill serpenyőt szárazon felforrósítok és belehelyezem a csirkemelleket. Mindkét oldalát magas lángon (!) megpirítom, ez azért fontos, mert így gyorsan szép aranybarnára sül (kb. 3-4 perc/oldal) és a belseje finom puha, szaftos marad. Ez az a módszer, amivel minden 'csirkemell-kerülőt' meg lehet győzni, hogy el lehet készíteni úgy is, hogy ne száradjon ki :)
A salátát igazából előző este 10 perc alatt összeállítottam, csak azért nem ezzel kezdtem az irományt, mert a fontossági sorrend megkövetelte a csirke elsőségét :) Szóval a kukoricát lecsepegtettem, a répákat meghámozva a konyhai aprítóban pillanatok alatt darabosra szeltem. A retket kicsi kockákra, a pórét is finomra vágtam. Minden zöldséget beleöntöttem egy tálba, hozzáadtam a joghurtot, csipet sót, olivaolajat és lefedve hűtöttem másnapig. Tálaláskor a salátához és a csirkemellhez még rukkolát tettem...egyrészt hogy szép színes legyen, másrészt mert finom :)

2014. november 17., hétfő

1.szülinapra egy hagyományos fogás

Bbbpppppppppprrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrrr..................(dobpergés).......................a blogom egy éves lett :)
Ahogy észrevettem, a mai "blog-társadalom" meg szokott emlékezni az ilyen jeles eseményekről :)
Ezúton köszönöm Nektek, hogy olvastok, lájkoltok, visszajeleztek. Puszi-puszi-puszi :)



 Gondolkoztam, hogy mi lenne méltó bejegyzés ehhez, aztán arra jutottam, hogy egy hagyományos étket osztok meg Veletek. Ez egy végtelenül egyszerű fogás...már-már annyira puritán szegénykém, hogy egy szülinapra szinte már degradáló...LENNE, de ez egy családi örökség. Apai nagymamám szokott ilyet készíteni réges-régen, én talán náluk nem is ettem. Anyu sem főzött ilyet, de egyszer csak Apukám unszolására elkészítette, nekem pedig az első pillanattól kezdve nagy szerelem. Nos, ezért esett erre a választásom:

Káposztás nokedli

Hozzávalók:
2 tojás
kb. 20 dkg liszt
kb. 1 dl víz
25 dkg savanyított káposzta
1 kisebb fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 tk. őrölt piros paprika
egy csipet bors
egy csipet őrölt kömény

olaj

Elkészítés:
A tojásból, lisztből, vízből, sóból nokedli tésztát keverek, forró vízbe szaggatom a szokásos módon.
Készítek egy pörkölt alapot, vagyis az olajon megpárolom a felaprított hagymát, hozzáadom a lereszelt fokhagymát, lehúzom a tűzről, rászórom a piros paprikát. Kis vizet adtam hozzá, sóztam, borsoztam, őrölt köménnyel fűszereztem, hozzáadtam a felvagdosott savanyított káposztát. Ez utóbbit ízlés szerint egyszer-kétszer át lehet mosni előtte, én nem tettem, mert savanyúan szeretem. Fedő alatt 10 perc alatt megpároltam. A kész nokedlit hozzákevertem, és kész is :) Tejföllel tálaltam.
Gyors, egyszerű, vegetáriánusok is fogyaszthatják, olcsó és szerintem nagyon finom :)

2014. november 10., hétfő

Búbos hús

Ez tegnap készült szüli-/névnapi ebédre, a története pedig a következő: Anyukámmal beszélgettünk múlt hét közepén mi is legyen a menü, a párbeszéd valahogy így hangzott:
"- Szilvia, mi legyen a vasárnapi ebéd?
 - Nekem mindegy, csak ne pörkölt vagy rántott hús. Mi van a hűtőben?
 - Kaptam egy nagyobb darab karajt, de abból csak rántott húst lehet készíteni.
 - Nanemáááárrr! Fogadjunk, hogy mást is lehet." :) :) :)....így kezdődött, és az alábbi finomság lett belőle:


Búbos hús hagymás-tejfölös krumplival

Hozzávalók:
8 szelet karaj
8 szelet trappista sajt
2 nagy fej vöröshagyma
30 dkg füstölt-főtt tarja
20 dkg gomba
egy konzerv kukorica fele
2 kisebb tojás
1,5 kg krumpli
1 nagy 20%-os tejföl
rozmaring
0,5 dl száraz fehér bor
olaj
só, bors

Elkészítés:
Először  a következő módon összeállítottam a ragut, ami a húsok tetejére ment: olajon megpároltam az egyik fej apróra vágott hagymát, majd hozzáadtam a kis kockákra szelt füstölt-főtt tarját, együtt pároltam/pirítottam őket, majd hozzáadtam a szintén kicsikre vágott gombát és a kukoricát is. A kukoricát nem aprítottam fel :):):). Kicsit még pároltam együtt fedő alatt, majd felvertem a két tojást és alacsony lángon összekevertem a raguval, de nem sütöttem szárazra a tojást, hiszen pont az a funkciója, hogy kicsit összefogja amolyan "kötőanyagként" az aprított hozzávalókat, különben lepotyognának a hússzeletekről. Amikor kész, lehúzom a tűzről és félreteszem.
A burgonyákat meghámoztam és egészben megfőztem sós vízben, majd hagytam kihűlni.
Egy teflon serpenyőben magas lángon kicsi olajon megpirítottam az előtte besózott, borsozott karaj szeletek mindkét oldalát. Nem kell túlsütni, 1-2 perc elég mindegyik oldalnak, mert a sütőben még hőkezelve lesznek. Ha kész, szépen sorba rakom őket egy tepsiben és rápúpozom a ragut, ahogy az első képen látható, majd mindegyiket befedem egy-egy szelet sajttal és 160 fokon kb. 20-30 percig sütöm. Én megosztottam, félidőt simán, félidőt grillen sütögettem. Amíg készültek, befejeztem a köretet is: a krumplit felkarikáztam, a másik hagymát felaprítottam és kevés olajon megpároltam. A hagymára ráöntöttem a tejfölt, összemelegítettem, rozmaringgal fűszereztem és hozzáadtam a bort is. Egy-két perc alatt kiforraltam az alkoholtartalmát, majd belekevertem a krumplit. Ezzel pedig elkészült minden.
Kicsit időigényes, nem is a legolcsóbb, nem is fogyókúrás, de nagggyyoooon finom :) Ünnepi fogásnak tökéletes, jó étvágyat hozzá!

Ja, és Anyukámat is meggyőztem, hogy karajból nem csak rántott hús készülhet :)

2014. november 3., hétfő

Kókusztejes-gyömbéres csirke

A 19. Blogkostolóra készítettem ezt a finomságot. Mohamamát sorsolták ki nekem, így az Ő blogjába vetettem bele magam. Nagyon vidám blognak ismertem meg, jóhangulatú bejegyzésekkel és izgalmas receptekkel. Nos, nekem az alábbira esett a választásom:

Kókusztejes-gyömbéres csirke korianderes kuszkusszal

Hozzávalók:
2 nagy egész csirkecomb
1 nagy fej lilahagyma
2 gerezd fokhagyma
40 dkg-s kókusztej
némi olaj

1 kk. őrölt gyömbér
4-5 szál friss koriander
egy bögre kuszkusz
egy marék apróra vágott színes zöldség (nekem most kápia paprikára és uborkára esett a választásom)

Elkészítés:
Az apróra vágott lilahagymát olajon megpároltam, majd beletettem a szétszedett csirkecombokat. Én lehúztam a bőrét, mert túl zsírosnak találtam. Magas lángon megpirítottam, majd kb. 1 dl vizet aláöntve lefedtem, sóztam és alacsony lángon pároltam. Közben felforraltam két bögre sós vizet, a lobogó vízbe 1 percre beledobtam az apró kockákra vágott kápia paprikát és uborkát (=blansíroztam), majd vízzel együtt ráöntöttem a kuszkuszra. Megkevertem, hozzáadtam a felaprított koriandert és lefedtem.
Mivel soknak ítéltem a kuszkuszba a koriander mennyiségét, egy keveset a csirkecombokra is szórtam. Úgy gondoltam, hogy nem fog megártani nekik, az eredeti recept szerint írt chilit én úgyis kihagytam, helyette pont jó lesz :) Amikor a combok már majdnem teljesen megpuhultak, hozzáadtam a gyömbért, a lereszelt fokhagymát és ráöntöttem a kókusztejet. Így még kicsit rotyogtattam együtt őket. Én kicsit hígnak ítéltem, ezért némileg módosítottam az állagán étkezési keményítővel, de ez elhagyható. A legvégén pedig én még átszűrtem teaszűrőn a mártást, hogy ne legyen a hagymától olyan darabos. Az utolsó két lépés az eredeti receptben nem szerepelt, de ez már csak egyáni ízlés kérdése szerintem :)
Mohamama más körettel is kínálta, de a Blogkóstoló szabályai szerint valamennyire rugalmasan lehet kezelni az eredeti receptet....így nálam kuszkusz lett a kísérője.

Többek között azért ezt szerettem volna elkészíteni, mert már nagyon régóta ki akartam próbálni a kókusztejet, eddig még sosem sikerült. Hát, határozottan ízlett, ezúton is köszönöm Mohamama :)